Melody Beattie : December 04. ELENGEDÉS
2016.12.04 09:34
Mennyi mindent kell elengednünk? – kérdezte tőlem egy barátom.
Nem tudom biztosan – feleltem – De lehet, hogy mindent.Az elengedés spirituális, emocionális, mentális és fizikai, néha pedig olyan titokzatos metafizikai folyamat, melynek során átengedjük Istennek és az univerzumnak azt, amihez annyira ragaszkodtunk.Elengedjük ragaszkodásunkat bizonyos emberekhez, eredményekhez, eszmékhez, érzelmekhez, vágyakhoz és szükségletekhez – egyszóval mindenhez. Elengedjük azt az igényünket, hogy irányítani próbáljuk gyógyulásunk folyamatát. Igen,fontos, hogy felismerjük és elfogadjuk, mire vágyunk, és minek a bekövetkezését szeretnénk. De ugyanilyen fontos, hogy ezt az elengedés kövesse.
Az elengedés a hűség cselekvő része. Engedély Istennek és az univerzumnak arra, hogy megadja, amit meg kell kapnunk. Az elengedés azt jelenti, hogy felismerjük: a probléma megoldását nem segíti, ha túlságosan ragaszkodunk valamihez: nem változtatja meg az adott embert – és nem hozza meg azt az eredményt, amire vágyunk. Nem segít nekünk. Rájövünk,hogy éppen a túlzott ragaszkodás az akadálya annak, hogy megkapjuk, amire vágyunk és amire szükségünk van. Kik vagyunk mi, hogy kijelentsük, a dolgok nem úgy mennek, ahogy menniük kell?
Az elengedés varázslatos dolog. Néha nem sokkal utána megkapjuk, amire
vágyunk. Máskor több idő kell hozzá. Előfordul, hogy nem pontosan azt kapjuk, amit szerettünk volna. Esetleg valami jobbat. Az elengedés szabaddá tesz és forrásunkhoz kapcsol. Az elengedés teremt optimális körülményeket a legjobb eredmények és megoldások megszületéséhez.
Ma lazítani fogok. Elengedem azt, ami a legjobban bánt. Bízom abban, hogy
ezáltal mozgásba lendítem a kerekeket, melyek a legjobb megoldás felé viszik a dolgokat.