Melody Beattie : November 04. DÜH

Ha dühöt érzünk – sőt, olykor vádaskodunk – ez a veszteség és a változás elfogadásának, azaz feldolgozási folyamatának természetes és szükséges része. Megengedhetjük magunknak és másoknak is, hogy dühös legyen, miközben a tagadástól az elfogadás felé halad.

Miközben a veszteséget és a változást próbáljuk feldolgozni, vádolhatjuk magunkat, Felsőbb Erőnket, másokat. Lehet, hogy az illetőnek van köze a veszteségünkhöz, de lehet, hogy ártatlan kívülálló. Ilyeneket mondunk: „Ha azt tette volna… ha én nem tettem volna azt.-.. Miért nem rendelte másképp az Isten?” Tudjuk, hogy a vádaskodás nem segít. Gyógyulásunk jelszava, az önmagunkért való felelősség és ennek számonkérése, nem a vádaskodás. Végső soron pedig csakis a megadás és a felelősségvállalás az az eszme, amely előre vihet bennünket, de néha meg kell engednünk magunknak, hogy dühösek legyünk és – nagyon ritkán – vádaskodhassunk is. Másokkal való kapcsolatunkban is segít, ha nem felejtjük el, néha nekik is át kell menniük a düh stádiumán ahhoz, hogy eljussanak az elfogadásig. Ha ezt nem engedjük meg akár magunknak, akár másoknak, lassíthatjuk a feldolgozás folyamatát. Bízz magadban és a feldolgozás folyamatában! Nem leszünk örökké dühösek. De lehet, hogy egy kis ideig őrjöngenünk kell, miközben azt kutatjuk, hogyan lehetett volna másképp, hogy végül elfogadhassuk azt, ami van.

Istenem, segíts, hogy megtanuljam elfogadni a saját és mások dühét, mert ez természetes velejárója az elfogadás és megbékélés folyamatának. Ezeken a kereteken belül segíts, hogy vállaljam saját felelősségemet.