Melody Beattie : NOVEMBER 30. TÁVOLABBRA HELYEZKEDÉS
2016.11.30 08:15
Egyik nap, fiam hazahozott egy aranyhörcsögöt – hadd legyen nekünk is egy háziállatunk. Egy ketrecbe raktuk. Nem sokkal később kiszökött a ketrecből. A következő fél évben az állatka fejvesztetten és rémülten rohangált a házban.
Ugyanezt tettük mi is, miközben kergettük. „Ott van. Kapd el!” – ordítoztunk, valahányszor megpillantotta valamelyikünk. Én vagy a fiam, bármit csináltunk, rögtön abbahagytuk, végigszáguldottunk a házon, és rávetettük magunkat a szerencsétlen állatra, abban a reményben, hogy most biztos sikerül fülön csípni. Aggasztott a dolog akkor is, ha épp nem volt szem előtt. Ez sehogy sem jó! – gondoltam. Nem szaladgálhat egy rágcsáló szabadon a házban. Csinálnunk kell valamit! Ez a picinyke állat amely akkorka volt, mint egy egér, a feje tetejére állította az egész házat. Egyik nap, a nappaliban ültem és megláttam, amint az állat átszáguld az előszobán. Eszemet vesztve, automatikusan felugrottam, hogy elkapjam – aztán leállítottam magam.
Nem, mondtam. Ebből elég. Ha ez az állat itt akar élni velünk a ház zegzugaiban, felőlem megteheti. Többé nem aggódom miatta. Nem vadászom rá. Furcsa helyzet, de biztosan így kell lennie. És hagytam, hogy oda menjen, ahova akar. Kicsit furán éreztem magam miatta, de kitartottam.
Egész jól beleszoktam az új helyzetbe – mármint abba, hogy nem reagálok rá sehogy. Kis idő múlva teljesen megbékéltem vele. Nem küzdöttem többé a hörcsöggel. És egy délután, néhány héttel ezután, elszaladt mellettem a hörcsög, mint már annyiszor, én meg a fülem botját se mozdítottam. Az állatka egyszer csak megállt, körülnézett és rám meredt. Én rávetettem magam. Ő elrohant. Megnyugodtam.„Helyes. Tégy amit akarsz!” – mondtam. És így is gondoltam.Egy órával később a hörcsög előjött, mellém állt és várt. Gyöngéden felemeltem és betettem a ketrecébe, ahol azóta is boldogan éldegél. Mi a történet tanulsága?
Ne üldözd a hörcsögöt! Éppen eléggé fél anélkül is. Ha üldözni kezded, még jobban megijed és megőrjít minket is.
A megoldás a távolabbra helyezkedés.
Ma jól érzem magam a bőrömben újfajta reagálási módommal – hogy tudniillik nem reagálok sehogy. És eltölt a béke.