Melody Beattie : - Október 13. A TARTALOM A LEGFONTOSABB
2017.10.13 09:48
„Mostanában jöttem rá, hogy életem nagy részét azzal töltöttem, hogy a formára összpontosítottam a tartalom helyett. Az volt a lényeg, hogy a frizurám tökéletes legyen, a megfelelő ruhákat viseljem, a sminkem tökéletes legyen, a megfelelő helyen lakjam, a megfelelő bútorok között, megfelelő legyen a munkám, s a férjem is. Életem sok területén nem a tartalom, hanem a forma szabta meg hogyan viselkedjem. Most végre eljutottam az igazsághoz. A tartalom az, ami számít.” (Név nélkül.)
Nincs azzal az égvilágon semmi baj, ha a lehető legjobban akarunk kinézni. Biztos elképzelésünknek kell lenni arról, hogyan alakítsuk ki énünket, milyen legyen az életünk, a kapcsolataink.
A forma jó kiindulópont lehet ehhez. De sokunk számára a forma helyettesítette a tartalmat. Lehet, hogy azért összpontosítottunk a formára, mert ezzel félelmünket, vagy kisebbrendűségi érzésünket akartuk kompenzálni. Vagy nem tudtuk, hogyan összpontosíthatunk adott esetben a tartalomra.
A forma csak alak, körvonal; a tartalom tölti meg. Önmagunk körvonalait úgy töltjük meg, hogy hűek vagyunk magunkhoz; életünk körvonalait úgy, hogy megmutatkozunk neki, és legjobb képességeink szerint veszünk részt benne. Most, gyógyulásunk folyamatában nemcsak azt nézzük, milyennek látszanak a dolgok; megtanulunk arra figyelni, hogyan működnek, milyen érzéseket keltenek.
Ma a tartalomra összpontosítok. Saját körvonalaimat valódi személyiséggel – önmagammal – töltöm ki. Kapcsolataim tartalmára koncentrálok, nem a formájukra. A külcsín cifraságai helyett életem igazi történéseire figyelek.