Melody Beattie : Szeptember 10. ÖNMAGUNK ELISMERÉSE
2017.09.10 09:30
Legtöbbünk azt szeretné, ha szeretnék. Azt szeretnénk, hogy mások kedvesnek, barátságosnak, jónak és szeretetteljesnek lássanak. Legtöbbünk vágyik mások elismerésére. Gyerekkorunk óta próbáltunk elismeréshez jutni, megkedveltetni magunkat másokkal, és elérni, hogy jó véleményük legyen rólunk. És ma is attól tartunk, hogy az emberek el fognak hagyni, ha cselekedeteink nem nyerik el tetszésüket. Olyan emberektől várunk elismerést, akik erre nem képesek. Lehet, hogy nem tudjuk, hogy most és így is szeretetre méltók vagyunk, és hogy megérdemeljük magunktól az elismerést. Ahhoz, hogy boldogan éljünk, hogy következetesen Felsőbb Erőnk szándékainak megfelelően élhessünk, hogy életünk összhangban legyen az univerzummal, el kell engednünk túlzott igényünket az elismerésre. Ezzel a múltunkból maradt kielégítetlen szükségletünkkel ugyanis hatalmat adunk mások kezébe, hogy manipulálhassanak bennünket, s meggátoljuk, hogy legjobb érdekeinket szolgálva cselekedjünk és hűek legyünk magunkhoz. Megadhatjuk az elismerést mi magunk. Végső soron úgyis ez az egyetlen, ami számít.
Ma elengedem azt az igényemet, hogy mások elismerjenek és kedveljenek. Azzal helyettesítem, hogy nekem magamnak kell elismernek és kedvelnem magam. Élvezni fogom azt a meglepetést, amit ez okoz. Azok, akik számítanak nekem, magamat is ideértve, akkor tisztelnek, ha hű vagyok magamhoz.