Melody Beattie : Szeptember 10. ÖNMAGUNK ELISMERÉSE

Legtöbbünk  azt  szeretné,  ha  szeretnék.  Azt  szeretnénk,  hogy  mások  kedvesnek, barátságosnak,  jónak  és  szeretetteljesnek  lássanak.  Legtöbbünk  vágyik  mások elismerésére. Gyerekkorunk  óta  próbáltunk  elismeréshez  jutni,  megkedveltetni  magunkat  másokkal,  és  elérni,  hogy  jó  véleményük  legyen  rólunk.  És  ma  is  attól  tartunk, hogy az  emberek  el fognak  hagyni,  ha cselekedeteink  nem nyerik  el tetszésüket. Olyan  emberektől  várunk  elismerést,  akik  erre  nem  képesek.  Lehet,  hogy  nem  tudjuk,  hogy  most  és  így  is  szeretetre  méltók  vagyunk,  és  hogy  megérdemeljük magunktól az elismerést. Ahhoz, hogy boldogan éljünk, hogy következetesen Felsőbb Erőnk szándékainak megfelelően  élhessünk,  hogy  életünk  összhangban  legyen  az  univerzummal,  el  kell  engednünk  túlzott  igényünket  az  elismerésre.  Ezzel  a  múltunkból  maradt kielégítetlen  szükségletünkkel  ugyanis  hatalmat  adunk  mások  kezébe,  hogy manipulálhassanak bennünket, s meggátoljuk, hogy legjobb érdekeinket szolgálva cselekedjünk és hűek legyünk magunkhoz. Megadhatjuk  az  elismerést  mi  magunk.  Végső  soron  úgyis  ez  az  egyetlen,  ami számít. 

 

Ma elengedem  azt az igényemet,  hogy mások  elismerjenek  és  kedveljenek.  Azzal  helyettesítem,  hogy  nekem  magamnak  kell  elismernek  és  kedvelnem  magam.  Élvezni  fogom  azt  a  meglepetést,  amit  ez  okoz.  Azok,  akik  számítanak  nekem,  magamat is ideértve, akkor tisztelnek, ha hű vagyok magamhoz.